Nők 2000 Nyitott Kapu

Meglepődtem, amikor Soma honlapján megjelentek az ózd-hétesi kézimunkázó asszonykör munkái, és ő arra biztatta a látogatóit, hogy vegyenek részt az online jótékonysági aukción, vásároljanak a hímzésekből. Mi köze a népszerű előadóművésznek egy szegény cigánytelephez? Miért látogatja őket? Mit ad nekik? És mit kap tőlük?

Néhány hónappal ezelőtt egy fiatal színész nevetve mesélte, hogy az újságírók mindig olyanra „szabják”, amilyet az olvasóik elvárnak. Egyszer minimális szókincsű macsóként tüntetik fel, máskor olyan bölcsességeket adnak a szájába, mintha az Akadémia elnöke lenne.
Megsértődtem a szakmám-hivatásom nevében – hiszen minden embernek sok „színe” van –, de bizony Somát hallgatva eszembe jutott a fiatal színész. 

Itt ülök Spitzer Gyöngyi leánylakásának színes-vidám konyhájában, kortyolgatom a gyógyteáját, közben ő arról tart előadást, hogy megrendítő élményt jelentett számára a hétesi cigánytelep, és boldog, mert az aukción szereplő kilenc hímzésből hat elkelt. Ráadásul az asszonyok egyenlően osztották el a befolyt összeget, így mindannyian vittek haza némi pénzt… Igen, ha csak erre a történetre összpontosítanék, akkor „szent asszonyként” mutatnám be Somát – tépelődtem tovább –, de ez hazugság lenne. Hiszen minden gesztusa, grimasza és nevetése arról árulkodik, hogy csöppet sem szent. Inkább tehetséges, vagány, másokon segíteni akaró, igazi nő. 

– Ez az aukció éppúgy illik hozzám, mint a színpad, az új könyvem kapcsán tartott előadások vagy a lelki wellness hétvégéim – magyarázza energikusan. 

– Nem sok ez?
– Dehogy! Egyrészt karbantart a Nia tánc, a jóga, a pilates, az úszás, a futás, másrészt ha három lenne belőlem, akkor is tele volnék teendőkkel. Én hármas ikerterhességből maradtam meg egyedüliként… Tehát többféle személyiségem van, „sokan vagyok”. Már ötéves koromban színésznő akartam lenni, de nem sikerült, viszont felvettek a dzsessz tanszakra. Imádok énekelni, és eleinte azt gondoltam, hogy az életem a színpadi csillogásról szól majd. De ez csak a lelkem fele… Ezért hallgattam az asztrológus barátaimra, akik kitartóan mondták, hogy gyógyítónak-tanítónak születtem.

– A gyógyító-tanító Soma ment a hétesi cigánytelepre?
– Nem. Bódis Kriszta író, dokumentumfilm-rendező hívott – aki évek óta elhivatottsággal dolgozik e közösséggel –, hogy lépjek fel a nyári alkotótáborukban. Négyszázan élnek Ózd-Hétesen, elképesztő szegénységben. Nincs munkalehetőség. Semmi. Ózdon megszűnt az ipar, a közeli Miskolcon is százan jelentkeznek, ha pénztárost keres egy bevásárlóközpont. Ráadásul sok a gyerek. Előfordul, hogy azért nem mennek iskolába, mert nincs cipőjük. Persze megállhattam volna azon a ponton, hogy a művésznő lelibben a telepre egy alkalommal… De ez kevés. Nem akartam nyomorturista lenni, és a fejembe vettem, hogy megpróbálok segíteni az ott élő asszonyokon. Akik olyan férfiuralomban élnek, amilyet legfeljebb a nagyanyáink ismertek.

– Szívesen fogadták a segítségedet?
– Sokat tanultam három év alatt. Például azt, hogy csak lassan, óvatosan és hitelesen lehet eredményt elérni. Az utóbbi különösen fontos: ha ígérsz valamit, be kell tartani!

– És a lassúság?
– Erről regényeket lehetne mesélni. Amikor láttam, hogy az asszonyok életéből hiányzik az öröm, és a hétköznapjaik kizárólag a férfiak és a gyerekek szolgálatáról szólnak – amit csak rengeteg nyugtató szedésével tudnak elviselni –, javasoltam, hogy legalább sétáljanak, mozogjanak egy kicsit. „Sétálni? Csak úgy menjünk cél nélkül? Hová? Minek?” Amikor először megemlítettem, hogy hetente egyszer szakadjanak ki a családjaikból, és jöjjünk össze egy lepukkadt, ám egy asszonykör számára alkalmas helyiségben, megint ellenállásba ütköztem: „Hagyjuk otthon a gyerekeinket és a férjünket azért, hogy beszélgessünk? Lehetetlen!” Amikor megpróbálkoztam azzal, hogy megtanítsam őket meditálni, méltatlankodtak: „Hogy képzeled? Mi nem fekszünk a földre, mert az olyan, mintha kiterítenének!” Tehát ülve meditáltunk… Amikor megkértem őket, írják össze a jó tulajdonságaikat, és azt, hogy miért becsülik önmagukat, értetlenül néztek rám. Egyesek írni sem tudtak, mások nullának-semminek tartották önmagukat. És csak nagyon lassan tudtam őket rávezetni, hogy ismerjék fel a jót magukban: remekül-ízesen főznek (néha a semmiből), sokáig szoptatják a gyerekeiket, gondoskodó-odaadó feleségek. Arról már ne is beszéljek, hogy eleinte gyanakodva méregettek: „Valódi a hajad és a melled?” Tehát megmutattam nekik, hogy valódi.

– Hogy viselted a kudarcokat?
– Jól, mert közben éreztem, hogy egyre inkább elfogadnak. Ma már ott tartunk, hogy kötni is tanulnak az asszonykör tagjai, és a tizennégy éves cigánylány lelkesen közli: „Soma néni, magunkban is tudunk meditálni.” Ráadásul többen segítenek abban, hogy megtaláljunk egy saját művészeti stílust, aminek alapeleme a cigány folklór. A legközelebbi tervem az, hogy az asszonykör tagjait elviszem egy élményfürdőbe – a többségük nem tud úszni –, megvacsorázunk egy étteremben, majd elmegyünk egy táncos szórakozóhelyre. Élményekre van szükségük ahhoz, hogy bátrabban tegyenek önmagukért a férfiuralomban.

– A férfiuralom csődjéről írsz az Új egyensúly című könyvedben.
– Azt gondolom, hogy fordulóponthoz érkezett a férfi-nő viszony, ez a jelen egyik legfontosabb változása.
A hagyományos szerepek ideje lejárt, a nők helyet követelnek maguknak az élet minden területén. Egy új egyensúly megteremtése előtt állunk, amihez ki kell lépnünk a megszokott szerepeinkből.

– Te ezzel a kellemes leánylakással már évekkel ezelőtt kiléptél a szokványos szerepből.
– Hogyne! Bár a gyerekeim kifúrtak a leánylakásomból, hiszen ma már a nagyfiam és a nagylányom lakik itt, ezért kucorgunk mi a konyhában. De okosan döntöttem harmincöt éves koromban: szükségem van egyedüllétre is.

– Jót tett a házasságodnak?  
– Biztosan. Huszonkét éve élünk együtt, és most a lehető legjobb a kapcsolatunk. Mögöttünk vannak válságok meg egy hosszú krízis is, de már tudjuk, mindketten szeretünk egyedül lenni, és jó együtt. Tavaly karácsonykor kettesben mentünk le a balatoni „erőhelyünkre” – a házunk teraszáról látjuk az összes tanúhegyet, a kertünk szakadékba torkollik, rókák is betévednek hozzánk –, és úgy megerősödtünk, mint a mobiltelefonod, amikor feltöltöd.

– Eszerint van egyensúly férfi és nő kapcsolatában?
– Ki fog alakulni. A vidéki cigány asszonyok tényleg az utolsó alávetettségben élő női generációhoz tartoznak. Nekik, de legalább a lányaiknak rá kell döbbenni arra, amit ma már biztonsággal állíthatunk: nem a férfi a teremtés koronája, hanem együtt vagyunk azok.

Névjegy – Spitzer Gyöngyi
• 1966-ban született Debrecenben, húszévesen költözött Budapestre
• Ének szakon végzett a dzsesszkonzervatóriumban, és pszichológiát tanult Miskolcon.
• Több zenekart alapított, tévé- és rádióműsorokat vezetett.
• 2003-tól a Megasztár zsűritagja volt három szérián át.
• 1998-ban létrehozta a „Nők 2000 – Nyitott kapu” közhasznú alapítványt (www.nok2000nyitottkapu.hu).
• 1999 óta publikál, eddig négy könyve és két CD-je jelent meg.   
• Férje Lőrincz György zenész, hangmérnök, két gyermekük van.

Fotó: Lukács Dávid
Stylist: Domán Melinda
Smink: Bertalan Viki

Link: https://nlc.hu/ezvan/20120125/soma__cigany_lanyokat_tanitok_meditalni/

Soma (Spitzer Gyöngyi), a népszerű jazzénekes, műsorvezető mosolyog a Nők Lapja 2012. január 25-i számának címlapján, és a vele készült interjúban beszámol az Ózd-hétesi tapasztalatairól.

V. Kulcsár Ildikó újságíró kérdésére válaszolva elmondja Soma, hogy Bódis Kriszta író, dokumentumfilm-rendező hívására érkezett először Ózdra, ahol láthatta a hétesi telep szegénységét, az ott élők reménytelen helyzetét, és elhatározta: megpróbál segíteni az asszonyokon. „Akik olyan férfiuralomban élnek, amilyet legfeljebb a nagyanyáink ismertek. (…) Sokat tanultam három év alatt. Például azt, hogy csak lassan, óvatosan és hitelesen lehet eredményt elérni. Az utóbbi különösen fontos: ha ígérsz valamit, be kell tartani.” A beszélgetésből kiderül, hogyan sikerült Somának asszonykört szervezni, megtanítani a nőket meditálni, kézimunkázni, önmagukat becsülni…

A lap megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban (is)!

Link: https://www.rfmlib.hu/hu/content/soma-es-hetes-nok-lapjaban

Soma az ózd-hétesi cigánytelep szegény asszonyain akar segíteni.

Spitzer Gyöngyi, alias Soma Mamagésa napjaink és országunk egyik leghíresebb pszichológusa, akit leginkább a televízióból ismerhetsz, mint a női lélek híres szakértőjét és mint közéleti személyiséget. Soma, amikor nem a psziché rejtelmeiben búvárkodik, akkor műsort vezet, cikkeket publikál, zenekarával koncertezik vagy éppen adománygyűjtő akcióba kezd: most a hétesi cigánytelep asszonyai javára.

– Ezen a nyáron is voltam Ózd-Hétesen, az ország egyik legnagyobb mélyszegénységben élő cigánytelepén, ahol második éve van asszonycsoportom. Idén sikerült velük egy áttörést megélnem, aminek konkrét eredménye is lett: a hétesi asszonykör.

Elképesztő volt az asszonycsoporttal való munkám – 14-en voltak. Az, hogy a cigányasszonyok, akár csak pár órára is, otthagyják a családjukat, és elmenjenek egy asszonykörbe kézimunkázni, alkotni, egy kisebb csodának számít! Ilyen nem volt eddig a hagyományukban, pedig mindenkinek szüksége van töltődésre, magára figyelésre, kikapcsolódásra! A cigány nők nem ismerik az autonómiát, ami igen nagy hiba.

Én most szembementem a hagyománnyal, kiragadtam egy kicsit őket otthonról, hogy kézimunkázzanak, és gyerekzsivaj nélkül alkossanak, kikapcsolódjanak, minden héten legalább egyszer.

A hétesi modellprogram Bódis Kriszta fejéből pattant ki, akinek régi álma vált valóra azzal, hogy sikerült másokat is bevonnia civil mozgalmába. A program nem csak az itt élő, hátrányos helyzetű roma nőkön, hanem az ő gyermekeiken is segíteni kíván.

Segíts te is, hogy Soma segíthessen!

Soma ezt elősegítendő szeptember 12-én, hétfőn 17-19 óra között adománygyűjtést hirdetett meg a Sanoma főépületében – Budapest, Montevideo u. 9. -, ahová nagy szeretettel és köszönettel vár mindenkit, aki kézimunkázáshoz és rajzoláshoz-festéshez szükséges, akár használt, akár új anyagokat és eszközöket tud vinni.

Horgoló- és hímzőtűre, subázáshoz, horgoláshoz, hímzéshez fonalakra, anyagokra, ecsetre, temperára, vízfestékre, filctollakra, zsírkrétára, kézimunkázásról szóló, illetve ahhoz való könyvekre, mintákra is szükség van.

– Előre is köszönöm, ha tudtok hozni valamit, én ott leszek, és minden adománynak örülni fogok! – írta Soma saját weboldalán.

Link: https://femina.hu/terasz/soma_adomanygyujtes/

Élete legnehezebb csoportmunkáján van túl Soma, aki Ózd-Hétes telepen nehezen élő asszonyok közösségét szervezi. Most a ti segítségeteket kéri: adománygyűjtés hétfő délután!

Harmadik éve járok  Hétesbe, az ország egyik legszegényebb cigánytelepére, Bódis Kriszta alkotótáborába.

A tavalyi tábor előtt döntöttem el, hogy nem a gyerekekkel, hanem kizárólag az asszonyokkal akarok foglalkozni. Évek óta dolgozom azon, hogy a nőtársaim merjenek és tudjanak autonómok, önállóak, szabadok lenni, hogy eljussanak oda, hogy nem függnek a férfitől, hanem egyenrangúan tartoznak hozzá, egymás mellett állnak, nem pedig alá-fölérendelt viszonyban, úgyhogy logikus volt, hogy ide is ezt hozom.

Amikor tavaly elkezdtem győzködni az állandó zsivajban élő, idegileg kimerült asszonyokat, hogy menjenek el időnként sétálni, hogy egyedül és csendben legyenek, hogy kiszellőztessék az agyukat, kikerededett szemmel néztek rám, mintha valami abszurd dolgot mondtam volna. „ Má’ hogy érted? Induljak el és csak úgy menjek? Minek, hova?”- jöttek a kérdések. Az elő két napban idén is össze kellett szednem az erőt a győzködéshez, hogy az intenzív mozgás (legyen az akár gyors séta) boldogsághormont termel, addig is csendben vannak, kiszellőztethetik az agyukat és tüdejüket, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy magával legyen… Végül sikerült velük megértetnem, hogy ha hetente egyszer-kétszer gyakoroltatják a nagyobbakkal a felelősséget és besegítenek az anyjuknak, aki ezalatt töltődik, simítgatja az egyébként nyugtatókon élő idegrendszerét, azzal mindenki jól jár.

És mindehhez hozzáraktam a motivációt. Kiderült, hogy a 14 fős csoportomból hárman tudnak kézimunkázni (hímzés, keresztszemes öltés, subázás, horgolás.), és szívesen megtanítják egymást arra, amire a másik nyitott. (Hurrá!) Megígértem nekik, hogyha születik tíz korrekt kézimunka, akkor szervezek egy árverezést, aminek a bevétele az övék. Ez önbecsülést is fog nekik adni, hiszen senki nem mondhatja rájuk, hogy segélyért kuncsorálók, hanem alkotó, létrehozó, teremtő emberek lesznek, akik a kezük munkájáért várnak és kapnak pénzt.

Többen a rajzolás-festésre is nyitottak voltak, amit utoljára az általános iskolában éltek meg. Amíg nem próbálunk ki dolgokat, nem tudhatjuk, hogy van-e hozzá kedvünk, tehetségünk, „elhívásunk”. A lényeg, hogy szokjanak hozzá, hogy megengedhetik magunknak, hogy időnként kiszakadnak a családból és magukkal foglalkoznak. Mindenkiben ott lakik a kreatív én, az örök játszó gyerek és ha teljes életet akarunk élni, ezeket soha nem szabad hagyni elsorvadni!
 
Mindezt megsegítendő szeptember 12.-én, hétfőn 17 és 19 óra között ismét adománygyűjtést tartok a Sanoma Lapkiadó épületében (Bp. III.  Montevideo u. 9.), ahova nagy szeretettel és köszönettel várok mindenkit, aki kézimunkázáshoz és rajzoláshoz, festéshez szükséges akár használt, akár új  anyagokat, eszközöket tud hozni. Horgoló és hímzőtű, fonalak, anyagok, ecset, tempera, vízfesték,olló, filctollak, zsírkréta, kézimunkázásról szóló, vagy ahhoz való könyvek, minták…bármi jól jöhet. Minden kedves adományozónak könyvvel kedveskedik a Sanoma Media Budapest Könyvkiadó!

Sajnos nem tudom megmutatni azokat a csillogó tekinteteket, azt a lelkesedést, amit azoknak a nőknek a szemében láttam, akik megértették, megérezték, hogy ebben az egyszerű dologban mennyi új lehetőség és kaland vár rájuk, de az adományokkal is lelkesíteni szeretném őket, hogy legyen erejük minden héten pár órára otthagyni a családjukat, hogy az otthoniak egy nyugodtabb, türelmesebb anyát, feleséget kaphassanak vissza.

Soma e-mailen is fogadja a felajánlásokat:  www.nok2000myitottkapu.hu

Kedves adományozók!

Több, mint egy hónap eltelt a szeptemberi adománygyűjtés, a fenti cikk keletkezése óta, ami segített beindítani a hétesi alkotó asszonykört. Tudom, sokaknak ez semmiségnek tűnik, de aki ismeri a cigányok hagyományhoz való ragaszkodását ( aminek az is része, hogy egy anya nem hagyja ott “csak úgy”,  azért, hogy ő elmenjen “szórakozni” a családját), az tudja, hogy ez egy hagyománytörő új dolog, ami nem csak a résztvevőknek, de a család többi tagjának is csak ad, hiszen ebben a kis időben vannak csendben ezek az asszonyok, és az alkotás által kikapcsolódnak. Így otthon is türelmesebbek. Emellett pedig az alkotás, a teremtés az, ami a mozdulatlanságból segítheti a társadalomba integrálódni a munka nélkül maradt embereket. Bódis Kriszta évek óta tartó alkotóprogramján belül végre az asszonyoknak is lett helye és feladata.

Több adagban küldtem le a rengeteg adomány egy részét, amit az ottani szociális munkás (Hajdú Gergő) oszt ki nekik. Ő engedi be a csoportot a kb.15-20 perc sétára levő alkotóházba, ahol csütörtökönként néhány órára nyugalomban – és más környezetben – lehetnek ezek az emberek. Jelenleg a hímzés és gobelinezés a legnépszerűbb, de később a kötést, horgolást és más kézimunkázást, alkotó munkákat is tervem, hogy valaki megtanítsa nekik. (Hiszen rengeteg ilyen jellegű adomány is érkezett, emellett ezáltal praktikus dolgokat is előállíthatnának.) Íme Hajdú Gergő levele – aki minden héten látja őket, és néhány kép az asszonyokról:

Kedves, drága Soma:)

Az első találkozásra nyolcan jöttek el. Névsort vezetek és igyekszem még jobban bevonni a többieket is. Remek volt az egész!! Áradt a nyugalom, a béke. Számítottam valami ilyesmire, de arra nem, hogy ennyire zökkenőmentes lesz az egész. Felolvastam a leveled (jó volt), aztán még hozzátettem én is pár saját gondolatot. Elkezdtük kiválogatni a kézimunka adományokat. Mindenki nagyon szépen tartotta, amit írtál, hogy csak annyit amennyi kell stb. kb másfél-két órát voltak mindannyian itt (Kati meg Mesi még tovább maradt). A sztár láthatóan a gobelin meg a hímzés, a fonalhoz-horgoló tűkhöz senki nem nyúlt, azt mondták azt nem tudnak. Tündi elmutogatott pár fogást, technikát a többieknek. Ő ért hozzá a legjobban, még az intézetben tanulta anno. Pár tűt is találtunk, akinek nem jutott, annak ad Mesi, neki van sok.
Igy a másfél-két óra alatt kialakult ez a jó kis asszonycsoport feeling, tudod ez a kukoricát morzsolunk-pletykálunk téma:). Olyan dolgokat tudtak meg egymásról, amikről fogalmuk sem volt (intézetis múlt, gyerekkor, ki honnan jött Hétesbe, meg beszélgettek a szüleikről-nagyszüleikről, hogy bezzeg a régieknek még mennyivel nehezebb volt az életük, nem volt mosógépük:) stb.-stb.). Kriszta csinált pár felvételt is, úgy tűnik ez senkit nem zavart, igyekszünk minden alkalomról pár képet csinálni.
A 2.-3. együttléten is ugyanazokból állt a csoport, de már tovább maradtak. Ami külön ajándéka ennek az alkotó csoportnak, hogy két olyan asszony békült ki itt egymással, akik igen hangadó személyiségek, és már jó ideje beszélő viszonyban sem voltak egymással. Öröm látni, hogy olyanok is megtapasztalták a kézimunkázás varázsát, akiknek ez eddig semmit nem jelentett.
Az meg külön jó, hogy a Van helyed Alapítvány programján belül már felnőtt csoport is működik az alkotóházunkban.

Jó volt az egész na, remélem így is marad.

puszi

Hajdú Gergő – szociális munkás

Link: https://nlc.hu/eletmod/20110901/megtortem_a_cigany_hagyomanyt/

Hétesi kézimunkázó asszonyok munkái
Kedves Érdeklődők!

Előszöris nagyon köszönöm minden irántunk érdeklődő és segitő embertársunk figyelmét!

Köszönöm mindazok fáradtságát, akik dec. 20.-án elhozták a Sanomába az ajándékaikat. Másnap, 21.-én vittük le – ahogy igértem – két borsodi településre: Ózd – Hétes telepre és Sátára. Mindkét helyen nagyon hálásak voltak az emberek, köszönik szépen , amit kaptak.

Az Hétesi Alkotó Asszonykör 9 kézimunkájából 6-ot vettek meg, ami első próbálkozásra igen jó arány! Nagyon örültek neki az asszonyok – és persze én is – igen lelkesitően hatott ez valamennyiőnkre.

Ahogy már mondtam, ezen a környéken nagyon nincs munkalehetőség. Különösen nehéz az elhelyezkedés egy cigány származású embernek. Ezek az asszonyok szeretnének tevékenyebbek lenni, szeretnének dolgozni, de mivel nem tudnak elhelyezkedni sehol – folyamatosan igyekszik őket Bódis Kriszta és szociális munkásai segiteni: www.cseppgyerek.blog.hu – ezért jelenleg ez a kézimunkázó tevékenység az, amivel ők is létre tudnak valamit hozni.

A 9 asszonyból eddig csak 2 volt, aki már kézimunkázott, ők tanitották be a többieket is.

Már ők is érzik, hogy „több legyet ütnek egy csapásra”, hiszen végre olyan közegben lehetnek, ahol csend és nyugalom van ( az egykori üveges mühelyből átalakitott alkotóházban, ami tőlük kb. 15 perc sétára van). Szabály, hogy ezekre a kézimunkázó együttlétekre ( a „fonóba”), gyermek és férfi nem jöhet. Kevesen tudják azt, hogy ez milyen nagy dolog a cigányasszonyoknál, hiszen náluk ez eddig nem volt hagyomány.

(http://www.nlcafe.hu/eletmod/20110901/megtortem_a_cigany_hagyomanyt/)

És mivel ez a tevékenység minden szempontól nagyszerü ( kikapcsolja, a jelenbe hozza őket, el kell sétálni az alkotóházig, tehát mozognak és kiszakadnak az otthoni közegből, megérzik az asszonyi segitő közeg intimitását és erejét, és emellett pénzt is keresnek vele) folytatni fogjuk a munkát.

Ők a kézimunkázását, én pedig a munkájuk gyümölcseinek népszerüsitését, és a lehetőséget, hogy az egész év folyamán bárki megvehesse azt, amit csinálnak.

Folyamatosan frissen töltjük fel az oldalt, hogy láthassák, mik azok a munkák, amikre licitálhatnak. Minden munka több héten át van kint, mindig az kapja meg az adott kézimunkát, aki addig a legmagasabb összeget kinálta.

Minden felajánlott összegért hálásak vagyunk!

Köszönjük a figyelmet!